Bejegyzések az alábbi címkével: uborka

Kampányról, elméletben

2010. 03.16. – 11:50

Mostanában nem sok időm jut a blogírásra. Még kevesebb faragásra, konvertálásra. Egy kicsi festegetésre, csak épp tapasztalataimat leírni nem jutottam még el.
Azonban most valami mással szeretnék foglalkozni.
Az azt hiszem nem titok legtöbb olvasómnak, hogy aktívan részt veszek a Games Day Budapest szervezésében immár évek óta. Hasonlóképp aktív szerepet vállaltam el a GDB mögött álló egyesület életében is. Régebben pedig Blood Bowl versenyeket szerveztem.
Egyszerűen a szervezésben, tervezésben jobb vagyok, mint a játékban magában. Ezért nem csoda, hogy eljutottam a hobbiélet egyik másik fontos eseményéhez is: a kampányszervezéshez.

Írta UBorka | Publikálva a(z) Egyéb kategóriában | További cimkék: , | Nincs komment (0)

Atlantica

2010. 01.23. – 17:12

Már évek óta gondlkodom rajta, hogy egy saját játékot (is) készítsek, amihez aztán lehetne figurákat és modelleket faragni. Kell egy vszonylag saját koncepció, ami önmagában is motovál. Végül is, évekig meséltem egy saját techno-fantasy világot szerepjátékos koromban, ami Atlantisz legendájára épült. Ennek nyomán jött most Atlantica. Egenlőre még csak pár gondolat van meg, de ha [...]

Írta UBorka | Publikálva a(z) Egyéb kategóriában | További cimkék: | Komment (1)

2010 – A változások éve

2010. 01.02. – 12:59

Új év új tervek. Szerintem tervek és elképzelések mindig kellenek az embernek, különben az egész élet ténylegesen átalakul egy nagy mókuskerékké.

Idén számos területen jönnek változások az életemben. Ezeket nem én akartam, de hát ezzel együtt kell élni. Minden esetre sok helyen befolyásolja majd a hobbimat is. Az egyik legfontosabb ugyebár az új munkahely lesz (amikor lesz)… Node ezekkel egyenlőre nem foglalkozunk, most inkább azt írom le, mivel is akarok foglalkozni idén, amennyiben lesz rá kapacitásom.

Írta UBorka | Publikálva a(z) Egyéb kategóriában | További cimkék: , , , , , | Nincs komment (0)

Vissza a jövőbe

2009. 10.15. – 23:39

Mondhatnánk egy rendhagyó bejegyzés következik. A múltkori Fanatikuss ligán a kezembe akadt a The Horus Heresy: Collected Visions kötet. Mindig is érdekelt a téma, de az angol tudásom elég kevés egy irodalmi mű élvezetéhez. Így aztán a Horus Heresy regények is kimaradtak. A kötetben azonban a kártyajátékhoz készített képeket tették sorba a történetekkel. S mondhatom nem gyengélkedett [...]

Írta UBorka | Publikálva a(z) Figurafaragás, Konvertálás, Scratchbuild kategóriában | További cimkék: , , , , , | Nincs komment (0)

Kroot Mastershaper

2009. 08.03. – 12:00

Egyik régi vágyam, hogy építsek egy kroot sereget. Mivel azonban az előző szabályokhoz sem alakították át a sereglistát, meg az aktuálishoz sem, így ez egy kicsit parkolópályán van. Van ugyan otthon vagy 50-70 kroot-ra való alkatrészem (meg egy csomó egyéb figura, összesen vagy 100), de hát ugye egyenlőre nem erőltetem. Akit esetleg érdekelne az eredeti [...]

Írta UBorka | Publikálva a(z) Konvertálás kategóriában | További cimkék: , , , , | Nincs komment (0)