A sponsonok méretével, mint már írtam volt egy kis probléma, miszerint túl nagyok voltak, így ezt a problémát javítani kellett, hiszen eléggé az építkezés végénél járok. Sniccerrel nekiestem, és minél kevesebb kárt okozva próbáltam meg leszedni őket, majd a belső oldalukból fél centit lefaragtam, és úgy ragasztottam vissza őket a helyükre.
A fontosabb, és nehezebb feladat [...]
Astronauts Archives: admin
Baneblade projekt – A kész tanktest…
Baneblade projekt – Sok lépés egyben…
Sokáig nem írtam blogot, de talán nem is fontos ez annyira, mint az, hogy most mindent bepótolok. Bele is vágok a lecsóba:
Amint látható a képen, öntapadó fóliával levontam majdnem mindenhol a tankot. Az oldalak azért maradtak ki, mert tudtam, hogy még kell majd pótolni a lánctalpak és kerekek miatt. Az illesztéseknél direkt nem ragaszkodtam a [...]
Baneblade projekt – Az első hét végéig
A rendhagyó cím azért van, mert a sok apró munkáért amit az első hét végéig megcsinálgattam nem lett volna érdemes külön-külön postokat készíteni.
Gyakorlatilag az összes sablonból készíthető elem elkészült. A main turret a három small turret és a sponsonok. A sponsonokba 25mm-es cső került, de ennél a sablonnál lehet, hogy jobban jártam volna, ha 30mm-eset [...]
Baneblade projekt – Harmadik nap
Nem sok tevékenység jutott erre a napra. A törzset fejeztem be a már megszokott, és jól bevált ragasztó-hurkapálca kombóval. Elsőként a rear hullt raktam össze külön, majd a main turret baset. Mindkét elemnél nehézségek léptek föl az összeillesztésnél, mivel mindkét résznél egymással igen nagy szöget bezáró felületeket kellett öszeilleszteni. Macerás volt, főleg mivel a tartáson [...]
Baneblade projekt – Az első két nap
Első scratchbuilding-munkámnak engem is meglepő gyorsasággal és lelkesedéssel kezdtem neki. Egy régebben használt anyag-kombinációt próbáltam ki, és remélem most is beválik majd, mint ezelőtt. A vízválasztó a festés lesz.
A három anyagról: A legfontosabb (és legnagyobb mennyiségben használt) anyag a könyvborító-karton, amit máshol lehet, hogy máshogy hívnak. Nagyobb írószerüzletekben lehet kapni az A3-as rajzlapok méretében – [...]

