Vissza a jövőbe
Mondhatnánk egy rendhagyó bejegyzés következik. A múltkori Fanatikuss ligán a kezembe akadt a The Horus Heresy: Collected Visions kötet. Mindig is érdekelt a téma, de az angol tudásom elég kevés egy irodalmi mű élvezetéhez. Így aztán a Horus Heresy regények is kimaradtak. A kötetben azonban a kártyajátékhoz készített képeket tették sorba a történetekkel. S mondhatom nem gyengélkedett a fantáziájuk.
Úgyhogy el is gondolkodtam rajta, hogy a Space Marine seregemhez ilyen figurákat kéne csinálni. Mármint pluszba. Úgyhogy meg is terveztem mit kéne csinálni az egyes egységekhez.
Terminátorok
Az új műanyag kitek elég jó alapok. Gyakorlatilag pár kiegészítőre lesz szükségem. Kell pár vállap, amik a régi termik formájára. Azt hiszem csinálok 2 párat, aztán majd sokszorosítjuk. Kell egy régifajta sisak is, ami nemkülönben a Grey Knight Terminator-ok sisakjára hasonlít. Ebből is lesz egy aztán majd szaporodik. Kell még egy kis prém, a szélben szálló lófarok vagy mi a fene. Ebből majd a kapitányra aggatunk egyet. Ezt mondjuk egyessével is meg lehet csinálni, hiszen két osztaghoz kettő kell.
Taktikai egységek
Az egyszerű űrgárdistáknak általában csak a sisakja tér el a kaphatóaktól. Az alapkitben vannak szegecses vállapok, meg még pár archaikus elem. Ezek bőven elegendőek. Ide tehát semmi mást nem tervezek, mint párféle sisakot összehozni, ami az én mércémmel mérve olyan 6-8 féle. Esetleg lesz hozzájuk a római sisakokhoz passzoló lófarok, amivel az osztagvezetőket lehet majd kiemelni. Kell még majd jó pár régebbi tervezésű bolter is, amikből régi motorosként bőven akad elég a készletben.
Rohamosztagok

Nos, a sisakokat itt is lehet archaikusakkal helyettesíteni, tehát az már biztos, hogy azokat majd szintén sokszorosítani kell majd. Kell még egy ősi megjelenésű ugrózsák is, amiből szerencsére a GW is gyártott annak idején megfelelőt, nekem meg van belőle (illetve odaadtam egy havernak, de még nem használta fel). Az alapok tehát adottak.
Dreadnought
Igazság szerint ezt a modellt már rég tervezgetem. Valahogy nekem sokkal jobban tetszenek az eredeti Dreadnought modell lekerekített vonalai. Ezek mellett persze azok még jóval kisebbek voltak (körülbelül 4 centi magasak, szemben a mai 6-tal). A Horus Heresy képeken rendszerint energiaököl (Dreadnought Close Combat Weapon) és linkelt heavy bolter a felszerelésük. Én is alapjaiban maradok ezeknél.
Sőt, ami még fontosabb, hogy maradok a robotokhoz jobban hasonlító lábaknál, és a gömbszerű felső testnél is. Egyébként sokféle ötletem volt az évek során a szarkofágra is, meg a lábakra is. Volt olyan koncepcióm is, ahol a lábak helyén lánctalp lenne (az új techmarine ágyú lánctalpa tökéletes is lenne erre a célra). Mindezek mellett a könyv képei is egy eléggé egyszerű de szép formát mutatnak.
Land Raider
A legnagyobb projekt lesz, külön is kell majd vele foglalkozni. Nekem legalábbis a régi (Mark I-es) Land Raider formavilága nagyon bejön. Úgyhogy le is töltöttem a BWC-ről a papírsablonokat hozzá, és nekiálltam stirollapokból összerakni. Kicsit modernizáljuk majd a formavilágát, ami elsősorban a felszerelésére vonatkozik. Az eredeti modellen két lézerűgyú és egy bolter volt. Később volt olyan változat is amin két linkelt lézerágú volt már, de alapjaiban véve a jelenlegi szabályoknak nem igazán felel meg. Tehát úgy tervezem, hogy oldalt maradnak a linkelt lézerek, felül meg kap egy linkelt heavy bolter-t. Ezeket sima IG Heavy Weapon Team fegyverekből fogom kialakítani, amiket már meg is rendeltem a BitzBoat-tól.
Van még itthon egy műgyanta Tigris motorom is, amit a gép hátuljára beterveztem. Majd kell neki jó pár fedőlemezt csinálni, meg szeretnék valami rácsos védőt is rátenni, hogy azért látszódjon is a motor.
A legkomolyabb fejtörést a lánctalpak jelentették, de szerencsére az új Baneblade készlet lánctalpa pont megfelelő, Fogtam tehát a pár plusz láncszemet (minden készletben van egy, de épp hozzáférek párhoz), és mehetnek a sokszorosító műhelybe. Számításaim szerint oldalanként 49 láncszem fog kelleni, de majd ezekhez kell igazítani a lánot körbevezető kerekek elhelyezését.

