Figurafaragó szakkör, tanterv és elképzelések

Nincs komment (0)
Kategória: Figurafaragás, Konvertálás, Scratchbuild
Szerző: UBorka

Tisztelt nagyérdemű. Mint azt korábbi bejegyzésemben olvashatták, hamarosan elindul szervezésemben egy figura faragással és konvertálással foglalkozó szakkör. Ennek én leszek az instruktora. Mivel nem tanfolyam, így nem is lehet igazándiból tantervet kovácsolni, de azért megpróbálom vázolni azokat a témaköröket, amiket mindenképp érinteni szeretnék a foglalkozásokon.

Anyagok és eszközök

Szó lesz arról, hogy faragáshoz és kovertáláshoz is mely putty márkák ajánlottak, melyek mire jóbbak és miért. Remélhetőleg párat ki is lehet próbálni. Ezen kívül végigvesszük az eszközök palettáját, az egyszerűbbektől (fogpiszkáló, stb.) a profikig (egész készletek). Szó lesz még pár speciális szerszámról is, amik egy-egy hatás elérésére alkalmasak.

Kompozíció és anatómia

Mind konvertálásnál, mind faragásnál fontos a figura kompozíciója. Hogy anatómiailag helyes legyen, vagy maradjon. Persze számos kivétel létezik (ki ismeri a sárkányok anatómiáját, vagy káosz spawn-okét ;) Az alapok azonban nagyon fontosak, hogy a figuránk ne tűnjön sutának, esetlennek vagy épp torznak (vagy ha igen, azt szándékosan).

Egyszerűbb konverziók

Itt kipróbáljuk az egyszerűbb konverziókat. Ezek egyben legtöbbször használhatóak figurafaragásnál is. Ilyesmikről lesz szó, mint köpenyek, láncingek készítése, díszítő elemek faragása, tollak, szörmék és hasonlók.

Armatúra készítése és a hurkák

Figurafaragásnál hasznos, ha egy armatúrát használunk a kompozícióhoz. Ez készülhet egyszerű drótból, vagy kaphatóak kész armatúra figurák is. Meg fogunk ismerkedni a használatukkal, és a figura alapjainak a felépítésével ezekre az armatúrákra.

Arcok

Sarkalatos pont. Egy 28 mm-es figura arca 3 mm, amiben nem könnyű megvalósítani az összes részletet. Minden esetre ki fogjuk próbálni, hogy hogyan is lehet ezt egyszerűen megcsinálni.

Részletek

A részletek nagyon fontosak. A kész figurák szépségét a részletek gazdagsága adja meg. Persze az sem jó, ha egy figura karácsonyfa, de számos olyan lényeges részletet lehet egy figurára elhelyezni, ami esztétikus és egyszerű. Ezen kívül foglalkozunk még azokkal a részletekkel, amik egyértelműek: fegyverekkel, páncélokkal.

Talpak

A talpak elő és elkészítése. Ez ugyan részben inkább figurafestés, de az előkészítés, a speciális megoldások konverziós tapasztalatokat igényelnek.

Diorámák

Mindenképp szeretnék kitérni a diorámák kérdésére. Hogyan tervezzünk, hogyan készítsük elő vagy épp el kicsin jelenetünket. Mire figyeljünk és mik legyenek az irányelveink.

Scrachbuild

Nagyobb modellek, járművek építését is szóba fogjuk hozni, vagy épp azok konvertálását. Itt szó lesz az alapanyagokról és az eszközökről, mivel ez jelentősen eltér a faragáshoz, konvertáláshoz használt palettától.

Személyre szabott igények

Mindenképp szeretnék mindenkinek a saját egyedi elképzeléseihez mérten segíteni a fejlősében. Ezért nem hiszem, hogy lesznek olyan foglalkozások, ahol mindenki mindig ugyanazt, vagy épp ugyanazon a figurán fog dolgozni. Tehát nyugodt szívvel hozd magaddal az összes ötletedet, vázlatodat, félkész vagy tervezett konverzióidat, illetve sikeres vagy sikertelen faragásaidat. Remélhetőleg a hangulat is kötetlen marad, és mindenki jól fogja érezni magát. Ez az elsődleges célunk, nem csak és kizárólag a tanulás.

Bookmark and Share

Címkék: , ,
This entry was written by UBorka, filed under Figurafaragás, Konvertálás, Scratchbuild and tagged , , .
Bookmark the permalink or follow any comments here with the RSS feed for this post.
Komment hozzáfűzése vagy visszajelzés: Visszajelzés URL.

Komment hozzáfűzése

Your email is never shared. Required fields are marked *

*
*