A tűzharcosok befejezése, még nem ma

Kommentek (2)
Kategória: Festés, Seregfestés
Szerző: UBorka

Nekiduráltam magam a tömeg befejezésének.  photo-016.jpg Első lépésként azt a pár figurát kellett a többi szintjére hozni, amik abszolúte nem illettek a többi közé. Volt pár figura, amit festve vettem, méghozzá világoskékre festve. Ezeket először lefestettem fehérre – éljen a GW Skull White Undercoat. Ez után lefújtam a péncél részeit VAC Scarlett Red-del.

Eddig könnyű volt, és gyors. Most fogtam a figurákat és a textil részeket – nadrág, a sisak alja, a karok és a kesztyűk -, lefestettem VGC Khaki-val.  photo-050.jpg Itt most egy kis kitérő. A nyáron sikerült megtekintenünk egy rövid filmet, ami feltárta előttünk a vizes paletta (water palette) alapjait. Az egész csak egy tál, benne egy szivaccsal. A szivacsig fel van töltve az egész vizzel, hogy az jól magába szívja. A tetejére egy egyszerű itatós papír kerül. Ez is nedves marad. Ez a lényeg. Fogtam a kellékeket, és eljött az ideje a próbának. Erre tettem ki egy keveset a VGC Khaki-ból.  photo-054.jpg Az eredmény döbbenetes. Régebben egy vagy maximum két figurát tudtam kifesteni egy pacából, a többi odaszáradt a palettára. Most még a bejegyzés írása közben is simán tudnék a maradékkal festeni.

Szóval lefestettem a textíleket. Eztán az új GW Devian Mud tintával bemostam a textil részeket, sőt a páncélt is. Ez száradás után majd szépen ki fogja hozni a mélyebb részeket, és így a figura formáit.  photo-057.jpg Az egész figura most leginkább egy sima dipping-elt figurára hasonlít. Persze száradás után majd az egész matt lesz, nem fényes.

Íme az egyes lépésekről készült képek.

Bookmark and Share

This entry was written by UBorka, filed under Festés, Seregfestés and tagged , , , , , , , .
Bookmark the permalink or follow any comments here with the RSS feed for this post.
Komment hozzáfűzése vagy visszajelzés: Visszajelzés URL.

2 komment

  1. Vihar posted on 2009. 03.06. at 10:37 | Permalink

    Mi az a fehér anyag a base-en?Mit tettél rá?
    Jók a színek,hangulatos kis sereg lesz…

  2. UBorka posted on 2009. 03.06. at 15:09 | Permalink

    Szerintem só lesz, de nem én tettem rá, ezeket kivételesen így vettem ;)

Komment hozzáfűzése

Your email is never shared. Required fields are marked *

*
*