Gobbo 2008 – huszadik nap
Ma forgalmas nap van. Csak úgy öntöm a bejegyzéseket.
Kedd
Van még mit csinálni a figurán. Elsőként a bal kar izmait vettem kezelésbe. Egy-két rést, hibát el kellett tüntetni. A bicepsz alatt volt egy kis hiba, rés, amit egy ici-pici darabbal kitöltöttem. Aztán a tegnap talált ujjnyomot is lefedtem egy jóval nagyobb darabbal, amiből egyben a jobb könyököt is kialakítottam. A felrakott putty-t itt is úgy húztam le a figuráról, hogy a réseket és a határokat is eltüntesse egyben.
Jöhetnek az ujjak. Elsőként a bal kézen. Itt bevetettem egy kis trükköt, amit még grafikusként tanultam Max rajztanfolyamán. Ha az ujjak közül az egyiket kiemeled, elválasztod a többitől, akkor az egész kéz sokkal hangsúlyosabb és természetesebb lesz. Senki sem szorítja össze az ujjait. Tehát itt is egy nagyobb darab Green Stuff-ot tettem fel a kézre. Ezt először kézzel, majd faragószerszámmal lényegében véve ráhajtottam az ecsetre. A felületeket kicsit lesimítottam, jelezve az ujjak felületét.
Aztán ügyesen rányomkodva a szerszámot felrajzoltam az ujjak vonalait. Először a széleknél eltávolítottam a felesleget, majd az ujjközből vágtam ki óvatosan a többit. Végül itt-ott még elsimítottam a felületet, belenyomtam a szerszámot és elmélyítettem a rovátkákat. Majd jelképesen jeleztem a körmöket is.
Még maradt egy kis anyag, így egy kisebb hurkából megcsináltam a jobb hüvelykujjat is. Ez nem volt ördöngösség, hiszen nem is látszik a legnagyobb része.
Végül a maradékot rányomtam az ágyékkötő elejére. Itt persze még a faragás előtt lefejtettem a tegnap alkotott szörnyűséget. Most hasonló technikával feltettem oda egy darab putty hurkát. Ezt először felfelé lenyomkodtam, és kialakítottam a vonalát. Aztán lefelé bátran lehúzgáltam az anyagot. Egy hirtelen ötlettől vezérelve egy darabot kivágtam és kitéptem belőle, hadd látsszon ki a madzag, ha már dolgoztam vele. Végül a tegnapiakból tanulva kialakítottam a gyűrődéseket is. Sokkal jobban sikerült, mint tegnap.
A legvégső maradékot a jobb kézfej réseinek eltömítésére használtam fel. Várhatóan ennek egy részét majd holnap le kell vágni, fejteni, de ki tudja azt még most előre?
Facebook hozzászólások:

