Gobbo 2008 – tizenhetedik nap
Mint azt tegnap jeleztem elfogyott egy újabb csík Green Stuff. Ezzel együtt kábé 15 centiméter putty az eddigi felhasználás. Szerencsére van még raktáron, így nem kell szünetet beiktatni.
Csütörtök reggel
Reggel egy kicsit nézegettem a készülő figurát. Elsőre feltűnt, hogy a jobb karja jobban kilóg, mint kéne. Vagyis a figura jobb oldala szélesebb, mint a bal. Ezt méréssel is ellenőriztem (a bal 0,7 a jobb meg 0,8 hüvelyk volt). Tehát fogtam a kést és elkezdtem az illesztésnél eltávolítani az anyagot. Még a drótból is le kellett vágni (valószínűleg ez okozta az eltérést). Aztán a két felet nagyrészt illeszkedőre hozva előkészítettem a következő lépést.
Az illeszkedés jól sikerült, és a figura egyensúlya is helyreállt. A helyére tettem a fejet, hogy egybe lássam a kész darabot. No meg, hogy ellenőrizzem a paletta és a fej nem ütköznek-e. Az eredmény kielégítő volt. Kezd alakot ölteni a goblin.
A szakáll végét formáztam meg elsőként, a hátsó felét elő kellett még készíteni. Persze ezzel még nincs készen. Este majd még egy kicsit szélesíteni kell rajta, hogy jobban hasonlítson a vázlatbelihez. Aztán a fejére már csak a fogakat kell megcsinálni. Bár lehet elég lesz egyetlen egy is.
A gatyapőc
Jöhet egy kis babra munka. Az ugyebár egyértelmű, hogy az ágyékkötő nem a bőréhez lesz varrva. Tehát kellett egy madzag, vagy öv a goblinnak. Fogtam egy vékonyra nyújtott putty hurkát, és a régebben felrajzolt vonalra helyeztem. Namármost kétféleképpen lehet vékony hurkákat készíteni. Az egyik, hogy ügyesen, szakaszról szakaszra vékonyítjuk el – belülről kifelé haladva. A másik, hogy sodorjuk, azaz sodrás közben nyújtjuk. Utóbbi egy kész mintát is alkot. Ez néha jó, néha nem.
Szóval a felhelyezett hurkát először is a felső és alsó illeszkedésnél rányomkodtam a figurára. A felesleges anyagot rásimítottam a felületre, vagy lehúztam onnan. Közben figyeltem rá, hogy az öv egyenletes vastagságú legyen.
A kész övbe végül sok türelemmel és kis ügyeskedéssel átlósan rovátkákat véstem.
Ehhez egy éles szerszámot használtam. Egyenként minden rovátka felső és alsó végénél (azaz a madzag tetején és alján) egy kicsit meg is nyomtam az anyagot. A késztermék ezúttal is tetszetős lett.
Végül a maradék putty-t megint a vállhoz használtam fel. Ezúttal az újrafaragott jobb kart rögzítettem vele a felsőtesthez.
Csütörtök este
Este folytattam a goblint. Elsőként az ágyékkötő hátoldalát fejeztem be. A gatyapőcre itt ráhajtottam az anyagot. Ehhez egy vékony csíkot nyomtam az eddigi darab tetejére, és azt előbb a felső vége felé húztam le. A putty-t itt kézzel elsimítottam, lekerekítve az éleket. Végül amikor ez megvolt, az lehajtást is kialakítottam. Keresztbe – a gyűrődésekkel párhozamosan – alakítottam ki a végső formáját, amivel jeleztem, hogy milyen gyűrött is az anyaga.
A szakáll befejezése
A szakáll nem volt már különösebben nagy kihívás. A helyén volt, és már eleve jól nézett ki. Csak a szakáll végét kellett egy kicsit bolyhosabbra kialakítani. A végénél körbe egy vékony hurkát vittem végig, a felesleget meg levágtam. Aztán ezt a gyűrű irányába lehúztam elvékonyítva az anyagot. A faragószerszám élével bemetszettem, és a helyével a végét visszanyomkodtam. Ennyi volt.
A jobb kar
Lassan már csak a kézfejek és a jobb kar van hátra. Nem volt kérdéses melyikkel kezdjük a munka hátralevő részét. A maradék – nem kis darab putty-t – a jobb vállba dolgoztam be. A bicepsz legnagyobb darabját alakítottam ki. Igyekeztem a hóna alatti rést kitölteni, hogy könyebben kiönthető legyen a figura. Azt hiszem ez itt most a kárára vált, mert a jobb kar izomzata ez által elnagyolt és bumszli lett.
Reggel átnézve aztán láttam, hogy tényleg nagyon rossz lett, így hátulról le is vágtam egy nagyobb darabot. Egyenlőre azonban még nem haladtam vele tovább. Már ennyi, holnap folytatás.
Facebook hozzászólások:

