Gobbo 2008 – tizenkettedik nap

Nincs komment (0)
Kategória: Figurafaragás
Szerző: UBorka

Mint az látható, pénteken végül este elmaradt a folytatás. Egy kis sör sok mindent meg tud akadályozni. Ellenben ma folytattam a feladatot.

Szombat

Elsőként a combok izomzatát fejeztem be. Ezekről most nem is készültek jó képek, meg igazándiból az ágyékkötője el is fogja takarni. Node nem baj, attól még megcsináltam. A felső lábszár hátoldalán két izomcsoport fut össze a farizom irányába. Ezeket külön megformáztam, és elégedett is vagyok az eredménnyel.

Aztán a maradék anyagot felhasználtam a haj kialakításánál. Kisebb darabokból, melyeket elnyújtottam, formázom meg apránként a hajfürtöket. Nem egy öt perces munka lesz, ez már most látszik. De türelmes vagyok.

Végül az ágékkötő előkészítése következett. Ehhez fogtam két kisebb darab műanyag szatyrot, és rárajzoltam a kívánt formákat. Filctollal rárajzoltam körbe a figurára a kívánt vonalat. Ehhez fogom igazítani az ágyékkötőt. Meghatároztam rajta az első és a hátsó darabok helyét is. Aztán ezeket, meg a becsült hosszukat rámértem a fóliára.

Nagyobb darab Green Stuff-ot gyúrtam, és ezt egyenletes vastagságú darabra nyújtottam. Ezt rányomtam a rajzra, és a vonalak mentén egyenesre vágtam. Aztán – mivel a fóliát is kivágtam így – ezt a fóliánál fogva rányomtam a figurára. Egy kicsit hajlítgattam, formáztam, ilyesmi. Még csak az alapformák kialakítása volt a cél, nem a végső forma.

Ugyanezt megismételtem a figura hátsó felén is. Ide persze egy nagyobb darabot illesztettem. Később még majd azt is meg kell oldani, hogy a lábak között, az ágyékkötő alatt ki kell tölteni a figurát, ellenben nem lesz könnyedén kiönthető.

Bookmark and Share

This entry was written by UBorka, filed under Figurafaragás and tagged , , , , .
Bookmark the permalink or follow any comments here with the RSS feed for this post.
Komment hozzáfűzése vagy visszajelzés: Visszajelzés URL.

Facebook hozzászólások:

Komment hozzáfűzése

Your email is never shared. Required fields are marked *

*
*