Gobbo 2008 – kilencedik nap
Volt egy kis kimaradás. Tegnap a Games Day és pár privát ügy összefüggése miatt csak fél 12-re értem haza. Érthető okokból így nem nagyon erőlködtem a faragással. Reggel aztán kicsit alakítgattam a goblinon…
Szerda
Szóval ma nem sok munkám akadt. Persze lenne, de most épp pár apróságra jutott csak időm. Elsőnek a fülek előoldalát vettem kezelésbe. Egy kisebb darab putty segítségével előlről is formát adtam a füleknek. Ez nem volt egy nagy kihívás. Rányomtam az anyagot, elsimítottam, aztán a faragószerstámmal középen bemélyítettem. Végül az éleknél lehőztam a felesleges putty-t és elsimítottam a peremeket. Figyeltem rá, hogy a fül vége ne legyen tűhegyes, mert úgy könnyebb lesz kiönteni. Öntésnél a nagyon lekeskenyedő formákkal külön kell foglalkozni, hiszen oda rendre be tud szorulni a levegő és buborékot képezve öntési hibát csinál.
A fejen most már nem sok munka van. A következő lépésben a bozontos halyát fogom várhatóan megcsinálni – az ecsetnél alkalmazott módszerrel. Ezen kívül van még a foga, és persze a szakálla.
Viszont a goblin törzsén még rengetek munka van. Most reggel elsősorban a lábaira koncentráltam. A felső lábszárak belső oldalát alakítottam ki, vastag combokat csinálva. E mellett fontos lesz – habár lehet, hogy nem is fog látszani – a farizmok vonala. Úgyhogy most ezekkel bíbelődök. Szeretném a hosszú hétvégén a lábakat megcsinálni, befejezni, hogy a jövő héten már csak a karok és kezek maradjanak hátra.
Facebook hozzászólások:

