Gobbo 2008 – első nap
Mostanában nem sok időm volt blogot írni. Igazándiból most sincs, de a jelenlegi bejegyzés sorozat a tervek szerint nyúlfaknyi bejegyzésekből fog állni.
Tavaly a Games Day Budapest egy nagyobb, terveim szerint tekintélyesebb trófeát kapott a Golden Gobbó versenyhez. Ezt ugye én faragtam, de sajnos a faragás során kevés kép készült. Egy kicsit rohamtempóban készült annó, így aztán egy-két részletet át kellene rajta alakítani.
Ennek megfelelően fogtam a tavalyi figura eredetijét, és csináltattam róla pár műgyanta másolatot. Gondoltam levágom róla az újrakészítendő részeket, a többi marad a régi. Néztem, nézegettem mit lehetne újra felhasználni, mi az amivel elégedett vagyok. A feje eredetileg is újrakészülne… A lábai jók, de a térde rossz helyen van… A bal karja satnya… A paletta nehezen kiönthető lett… Az ágyékkötőjének a textúráját elrontottam… A bal kar jó lett, de önthetőség miatt át kéne pozícionálni. Vagyis az ecset, a bal kézfej és a pocakja okés.
Magyarán a figura 90%-a nem tetszik. Akkor már inkább kezdjük előlről. Ha nem jön össze, akkor legfeljebb ott a tavalyi figura. A határidő adott, november első hete. Addig minden este dolgozok a figurán, amennyit lehet, amennyit szükséges.
Hétfő
Most csak az alapokat készítettem elő. Egy fakockát használok alapnak. Erre ragasztottam egy festékpaca, pocsolya formájúra kivágott 2 milliméter vastag stirol lapot. Erre rárajzoltam filccel a régi modell talpának körvonalait, és a sarkoknál fúrtam pár lyukat a drótváznak. A drótváz 2 mm-es rézdrótból készült, egy kis ügyeskedéssel. Aztán fogtam egy kis speciális putty-t és az összes maradékot felhasználva feltettem az alapokat. A hasát, a lábakat, a lábfejeket, a fenekét, vállait és a mellét. Ez a puttí könnyen faragható később, szilárd és formatartó, de akár körömmel is szaggatható. Ennek megfelelően most csak a fő tömb kitöltése volt a cél.
Kedden a megszáradt anyagot formázom, és felkerülhetnek az első réteg Green Stuff-ok. Kialakítjuk az izomzatát és a többi részletet. A tervek szerint a feje külön készülne, így remélhetőleg könyebb lesz megcsinálni, és ha a szerszám beszakad (a gobbó nagy orra miatt mindig beszakad), akkor csak a fejét kell újraformázni ;)

