Aldorfi gő‘ztank – finálé

Nincs komment (0)
Kategória: Figurafestés, Jármű festés
Szerző: UBorka

Színskála

A korábbi színek mellett ebben a fázisban az alábbiakat használtam még:

Az előző részben nagyrészt kifestettem a birodalmi gőztankot. Most már csak a részletek maradtak hátra. Persze általában a részletek elkészítése ugyanannyi vagy több időt vesz igénybe, mint az alapszínek felvitele. De lássuk sorban a kidolgozott részleteket lépésről lépésre.

Először is a tank törzsén kezdtem meg az árnyékolást. Ehhez GW Black Ink-ket folyattam be az oldalsó lemezek pereméhez, illetve a keresztek pereme mentén. Nem foglalkoztam vele, hogy ráfolyt a felületekre, hiszen ezeket a részeket még felül fogom festeni.

Az oldallemezeket oldalanként GW Ultramarine Blue és GW Blood Red színekkel festettem le. Illetve csak a fekete tinta nyomait festettem le, tehát vékonyan a peremek mentén végigmentem pár vonással, amíg el nem értem a szükséges fedést. A vékony felületek elkészítésének a trükkje, hogy a festékbe mártott ecsetet előbb le kell húzni. Én egyszerűen egy vonást teszek a palettán, vagy a figura talpán. Ezzel a fesleges festéket le is itattuk, majd az ecset készen áll a vékony felület elkészítésére. Esetenként egy-egy felületre két-három alkalommal is rá kell menni, de ilyenkor mindig várjuk meg amíg az előző réteg megszárad. Érdemes.

Szóval ezek után az oldallemezeket festettem felül VGC Glorious Gold-dal. Majd végül a kereszteket szintén GW Ultramarine Blue-val és GW Blood Red-del. Érthető okokból direkt ellentétes színeket hasnáltam az ellentétes oldalakon.

Eztán a részletek. Első sorban az oldalablakok, panelek tetején a zsanért húztam ki. Oldalt VGC Glorious Gold-dal, középen pedig iK Chainmail-lel. Eztán egy csepp vizezett GW Black Ink-kel még ezt is árnyékoltam. Aztán az oldallemezekre igyekeztem kopást festeni. Ehhez szabálytalan formákban VGC Sombre Gray foltokat festettem. Megpróbáltam azért úgy kialakítani, mintha szemből kapott volna találatokat, amik lekoptatták a gyönyörű festést.

A foltokba aztán iK Chainmail-lel húztam meg a végső formákat. Itt abszolúte nem cél a teljes fedés, sőt. Az egész attól (is) néz ki jól, hogy a peremeknél kiüt a sötétszürke. Legvégül az elsülső lapon pár foltba tettem egy pacányi iK Chainmail-VGC Black foltot, amelyet lövésirányba elmostam, elsötétítve a hatást.

A kabin tetején a színekkel hasonlóan jártam el a többi helyhez. A felületet felváltva GW Ultramarine Blue-val és GW Blood Red-del hútam ki. Eztán az arany részekre először VGC Glorious Gold-dal szárazecseteltem egy réteget. Eztán VGC Glorious Gold-GW Mithril Silver keverékkel szárazecseteltem. Aztán a fémrészeket – itt elsősorban a peremet és a csúcsot – GW Mithril Silver-rel festettem ki. Az ezek közti lemezeket pedig GW Dwarf Bronze-zal szárazecseteltem ki, hogy fényt kapjanak, majd egy csipet GW Beaten Copper-rel emeltem a fényét.

A részletek. Az összes keréken egy csepp iK Chainmail-lel emeltem ki a szegecseket, és hasonlóan jártam el a kazán hátlapján is. Ezen előtte a kéményt is szárazecseteltem. Első lépésben GW Dwarf Bronze-zal, majd GW Beaten Copper-rel.

Jöhetett a parancsnok. Az alsó ingét eleve fehérre terveztem festeni. Tehát az újján kipukkanó részeket kihúztam fehérrel. Ezen kívül a nyakánál is kifestettem a gallért fehérre. A dobozon a szimbólumot bemostam egy csipet GW Brown Ink-kel, majd szárazecseteltem VGC Glorious Gold-dal. A szegecseket itt is iK Chainmail-lel emeltem ki. Aztán Az arany részeket is szárazecseteltem még egy kis VGC Glorious Gold-GW Mithril Silver-rel. A KUKKER láncát, melyet előzőleg GW Black Ink-kel bemostam, szárazecseteltem kétszer VGC Glorious Gold-dal. Ezt direkt nem árnyékoltam tovább, hogy melegebb színe maradjon. Aztán hasonlóan járatm el a nyakában lógó kereszttel is. Végül a fegyveken is használtam egy csipet bronz-réz színt. Először az érintett elemeket lefestettem iK Lucifer Bronze-ra, majd elsőzör GW Dwarf Bronze-zal, majd GW Beaten Copper-rel szárazecseteltem.

Jöhet az arc. Itt elnézést a nem túl jó képekért, de van még hova fejlődni. Szóval az első körben feketével bemosott bajuszt tovább szárazecseteltem VGC Dead White-tal. Az állát pedig bemostam GW Blue Wash-shal, kicsi vizet csippentettem a bemosott területre, hogy jobban terüljön. Végül az ecsettel leitattam a felesleges festéket. A végeredmény magáért beszél. Szóval a KUKKER-t első körben GW Nauseating Blue-val festettem le. Eztán ezt is bemostam GW Blue Wash-shal. Aztán miután megszáradt felülről elkezdtem világosítani. Első körben GW Ultramarine Blue-t használtam. Második lépésben GW Ultramarine Blue-VGC Dead White 1:1 keverékével világosítattam a felső negyed ívet. Harmadik lépésben 2:1 arányú VGC Dead White-GW Ultramarine Blue keverékkel kihúztam a felső peremét a KUKKER-nek. Végezetül egy fehér pöttyöt helyeztem a KUKKER alsó ívébe, visszacsillanásként. A szem kifestése – habár eléggé méllyen ült, és keskenyre is volt húzva – a szokásos módon történt. Azaz elsőször egy fehér csíkot festettem a szembe. Ebben egy fekete pötty került. Majd iK Flesh-sel visszahúztam a szemek peremét.

Hátra volt még az összeállítás. A modell összeragasztása nem volt egy nagy kihívás. Az alsó részbe ilesztett tengelyre felraktam a kerekeket, majd beragasztottam az egész lapot. Ez már tartja is magát. Közben a kazán hátulját is felragasztottam, majd miután megkötött a nyitott tetőt is felragasztottam. Szóval maradtak a hátsó kerekek, amelyeket rögzíteni is kellett.

Elsőként felraktam a kerekeket a helyükre, és méretre vágtam a tengelyeket. Korábban ezeket direkt hagytam hosszabra. Most már csak egy kicsit kell, hogy hosszabbak legyenek. Egy csippentés és kész is.

A tengelyek végére a záróelemet a Kroot Carnivore Squad boxból kimaradt elemekből vágtam le. Ez nekem volt dögivel. A gömböket a peremük felett levágtam egy éles sniccerrel. A gömbök közepén egy kis légbuborék is volt, ami kapóra jött mert így nem kellett pontosan céloznom a fúróval. Szóval kifúrtam a félgömböket, óvatosan. Csak bele kellett fúrni, nem átfúrni.


A festéshez a félgömböket annak a gemkapocsnak a maradékára tűztem fel, amiből a tengelyek is készültek. Nem ragasztottam fel, csak egyszerűen beszorítottam azokat a végekre – mivel a furat azonos méretű a gemkapoccsal, így ez épp jól jött. VGC Black-kel alapoztam, ez úttal ecsettel. Aztán szárazecseteltem a felületet először iK Lucifer Bronze-zal, majd GW Drarf Bronze-zal, végül GW Beaten Copper-rel. Végül felragasztottam a félgömböket a tengelyek végére. Nagyon óvatos voltam, mert nem akartam hogy a kerekek is felragadjanak.

Legvégül szignáltam a művet (az egó is fontos) és lakkoztam. Hát ennyi.

Bookmark and Share

This entry was written by UBorka, filed under Figurafestés, Jármű festés and tagged , , , , , , , , .
Bookmark the permalink or follow any comments here with the RSS feed for this post.
Komment hozzáfűzése vagy visszajelzés: Visszajelzés URL.

Facebook hozzászólások:

Komment hozzáfűzése

Your email is never shared. Required fields are marked *

*
*