Aldorfi gőztank – alapok festése

Nincs komment (0)
Kategória: Figurafestés, Jármű festés
Szerző: UBorka

Színskála

Az egyszerűség kedvéért az elkövetkező cikkek elején felsorolom a felhasznált színeket, illetve az ezek helyettesítésére javasolt Vallejo Game Color megfelelőjét. A leírásban dölt betűvel szedtem azokat a színeket, amelyeket tudtommal már nem lehet kapni kereskedelmi forgalomban.

A most következő cikkben – illetve cikksorozatban – egy régi, Warhammer Empire Steamtank modell kifestését végzem el, lépésről-lépésre. Az eredeti modell már tizenöt éves – és talán a nálam levő példány is eléri ezt a kort. Aki ismeri ezeket a modelleket, az tisztában van vele, hogy ez a régebbi, ma már egy kicsit kicsinek tűnő modell. Mégis elég nagy modell.

A modell maga 3 nagyobb részből áll: a tankból, a kerekeiből, és a parancsnokból. Persze ezek külön-külön is több részből állnak. A nálam levő tank eredetileg is ki volt festve, de egy nitrohigítós fürdő után gyakorlatilag minden felesleges festéket sikerült eltávolítani. A műanyag kerekeket persze nem sikerült leválasztani – a pillanatragasztó jól megtartotta azokat -, így végül úgy határoztam, hogy azok majd forognak. A fürdő után a tank törzsét alapjaiban össze is állítottam, és a gőzgép egyik felét is felragasztottam rá. A többi alkatrészt gyakorlatilag külön-külön terveztem kifesteni.

Először is előkészítettem a kerekeket. Azokba mindegyikbe teljes hosszában keresztirányban fúrtam egy 1 milliméteres lyukat. Ebbe megy majd bele a tengely. A tank aljában, az eredeti tengelyek helyénél ugyanezen méretben teljes szélességében átfúrtam az alapot. Szerencsére elég vastag az anyag, így ez nem volt nagy művelet. Aztán a gőzgép hátuljánál, ahol a hátsó kerekek vannak, belefúrtam kábé 3-4 mm mélyen a tengelyek helyét. Amikor ez megvolt, méretre vágott tengelyeket ragasztottam be a mélyedésekbe. A hátsó tengelyek hosszabbak a rájuk kerülő kerekeknél, hiszen a végükre még valamilyen lezáró elem is kerül majd. Az első tengely annyira széles, mint a modell belső része, ahol el kell férnie.

Ezek után a tankot feketére, a parancsnokot fehérre alapoztam (GW alapozókat használva). Ez utóbbit egy régi, üres tégelyre ragasztottam ideiglenesen, hogy ne kelljen fogdosni amíg festem. Mint az a képen látható a modellt régebben előkészítettem, most csak elővettem. Időközben a fémrészeket kétszer szárazecseteltem a tank testén iK Chainmail színnel.

Mivel a tank az aldorfi sereghez készül, így két fő színt használhatunk: a pirosat és a kéket. Alapozó színnek a GW Red Gore és a GW Nauseating Blue került kiválasztásra. Felvittem hát az első rétegeket a parancsnok ruhájára és a tank oldallemezeire. Terveim szerint ezek ellentétes oldalakon kapják a festést – azaz a tankparancsnok ruhájának bal oldala és tank jobb oldala a piros.

A kerekeket egyszerűen VGC Beasty Brown színnel festettem le.

A kerekeket ez után gyakorlatilag azonnal be is mostam GW Brown Ink-el. A hatás magáért beszél.

Közben a tankparancsnok megkapta a következő kést színét. A ruhája elején körbefutó szalagot GW Sunburst Yellow-val festettem le, a páncélját, kardját, ismétlőpisztolyát és sisakját pedig iK Chainmail-lel. A ládát, amin áll szintén VGC Beasty Brown-nal festettem le. A cipőjén a bőrt és a térdvédőt tartó szíjakat iK Spear Shaft Brown-nal festettem le.

Az arany és rézszínű részeket nagyrészt ugyanúgy kezdtem. Mindkét felület elemeit iK Lucifer Bronze színűre festettem le.


Kezdődhetett a bemosás. Első lépésben a parancsnok ládáját mostam be GW Brown Ink-kel.

Aztán sorban jött a többi rész. Természetesen minden bemosás után megvártam amíg egy-egy réteg teljesen megszárad. Először a vörös és bőrszínű részek kaptak szintén egy réteg GW Brown Ink-et, illetve az arany részek is. Aztán a kék felületre GW Purple Wash került, a sárga szalagot pedig GW Yellow Wash-al mostam be. Egyik utolsó lépésként a bőr részeket GW Flesh Ink-kel mostam be.

Eztán jöhetett a fekete bemosás, GW Black Ink-kel. Ez már egy kicsit több helyre kellett, és óvatosabban is. Hiszen ahova ez befolyt, ott nyomot hagyott. Fontos, hogy azokat a bronz színűre alapozott részeket, amelyeknek bronz-réz színű végeredményt szerettem volna, szintén feketével mostam be – barna helyett.

Vissza a kerekekhez. Kezdődjék a szárazecsetelés. A kerekeket nemes egyszerűséggel VGC Beasty Brown színűre festettem vissza. A hatás nem látszik annyira jól a képeken, de azért érdemes megcsinálni.

Következett a kék rész. Ezt GW Ultramarine Blue-val szárazecseteltem. A piros részeket pedig GW Blood Red-del. A ruhán a hatás magáért beszél. A tank testén annyira nem látványos, hiszen nagy és egyenletes felületről van szó. Azt azért hozzáteszem, hogy itt nem is szárazecseteltem a festéket. Mindkét oldalra egyenletesen vittem fel a 3:1 arányban hígított festéket két rétegben az egyenletes felületért. Talán annyira nem is sikerült jól, de azért a célnak megfelel.

Jöhettek a bőr részek, amiket simán iK Spear Shaft Brown-nal szárazecseteltem. Majd az arany részek. Ezeket első lépésben VGC Glorious Gold-dal szárazecseteltem. Eztán 3:1 arányú VGC Glorious GoldGW Mithril Silver keverékkel ecseteltem le a felületeket. Az utolsó képen látszik egy rész, ami bronz színű lesz, ott látszik a különbség.

Egyenlőre ennyi, a befejezést a következő cikkben.

Bookmark and Share

This entry was written by UBorka, filed under Figurafestés, Jármű festés and tagged , , , , , , , , .
Bookmark the permalink or follow any comments here with the RSS feed for this post.
Komment hozzáfűzése vagy visszajelzés: Visszajelzés URL.

Komment hozzáfűzése

Your email is never shared. Required fields are marked *

*
*