Clerissa
Minden figura elkészítéséhez az első lépés egy ötlet, egy koncepció elkészítése. Jómagam, mivel sokat játszottam fantasy-t, így ezen a téren néztem körbe. Elővettem régi magazinokat, szerepjáték könyveket és rengeteg internetes képet. Átnézegettem őket, és amelyik megfogta a fantáziámat, azt kinyomtattam, vagy lemásoltam.
Clerissa még az első M.A.G.U.S. szabálykönyvben található illusztráció alapján készült. Nem véletlen a választás, hiszen az illusztrátortól – Zsilvölgyi Csaba – tanultam először rajzolni. Így aztán az első 5-6 terveim közott volt ez a rajz is. Persze sokat számított az is, hogy az egyszerű ruha rengeteget egyszerűsített a figurán ;)
Lépésről lépésre
![]() |
Először is el kellett készíteni az armatúrát. A mellékelt képen mondjuk nem Clerissa armatúrája van (arról nem készült idejében kép), hanem egy másik modellé. Ennek ellenére az alapok azonosak. Az armatúra alapja a két láb, a csípőnél meghajlítva, bepozícionálva. Én mondjuk erre a célra egyszerű gemkapcsot használtam. Erre egy vékonyabb horganyzott drótból hajlítjuk meg a karokat. Van aki ezeket is méretre vágja, én csak az alkarok előkészítése után szoktam lecsípni a végüket. Szükség lehet még a fejre is, ehhez a karnak megfelelően egy kicsi hurkot érdemes csinálni, vagy csak egyszerűen egy pöcköt. S mint az érezhető, nem szükséges heggeszteni, forrasztani. Esetenként egy csöpp pillanatragasztó monjuk nem árt. |
![]() |
Először alakítsuk ki a modell főbb körvonalait. A mellékelt formájában még igencsak formátlannak tűnik a modell. Gyakorlatilag az armatúrára csak pár putty darabot raktam, és igyekeztem az arányokat beállítani. Mivel a kész modell lábait teljesen eltakarja a csuhája, így aztán a lábait még csak meg sem próbáltam kidolgozni. Ennek megfelelően a modell alsó részén az a vágás csak azt a célt szolgálja, hogy megbecsüljem milyen hosszúak lennének a combjai. Ebben a formájában elég sokáig állt a modell, mivel az arca igencsak rosszul sikerült. Ezt később egy éles késsel egyszerűen levágtam, és rátettem egy jobban sikerültet. Ugyanígy jártam el a karokat alkotó dróttal és hurkákkal. Mivel elsőre ez egy kicsit szélesebb lett a kelleténél, és nem is sikerült beállítani jól. |
![]() |
Az arc. Ez nehéz kérdés. Mondjuk személy szerint én elégedetlen vagyok Clerissa végső arcával is, de ez volt akkoriban a legjobb eredményem. Így is 4-5 változat készült. Az arc elkészítésénél az Ebob Minatures oldalán talált anyagot használtam irányelvül. Persze egyáltalán nem könnyű egy 4 mm magas arcot elkészíteni, de türelemmel és munkával biztos nekem is sikerül még ennél is jobb. A kép bal oldalán egy másik eredmény látható, mivel az, amely végül is a figurára került eléggé életlen lett (hiába, kicsi volt). Alapnak egy ceruzát használtam, de lehet bármilyen lapos felületet is használni. A képen nem látszik, de filccel rajzoltam a ceruzára egy négy miliméteres pontot (vagyis elipszist), hogy tudjam tartani az arányokat. |
![]() |
Nos, ilyen lett, miután levágtam róla a karokat és felkerült rá az új arc. A figurán levő első arcot egyszerűen nyakból levágtam. Így megmaradt az armatúra vége, ami egy kicsiny drótdarab volt. Ezt kicsit meghajlítottam, hogy a megfelelő szögben tudjam felragasztani rá az arcot. Egy csepp pillanat ragasztó, és ez meg is volt. Száradás után egy kisebb putty darabból kialakítottam a fej hátsó részét és a nyakat. A nyaknál egy piciny hurkából elkészült a ruha gallérja. Ezzel együtt a kabár felső részét is kifaragtam. Ott, ahova később a paszományok kerültek, kicsiny mélyedéseket nyomtam a putyba, amely amolyan gomboslyuk hatást kelltett. Amikor a fej megszáradt, akkor utolsóként a jobb fülét készítettem el, mivel ez ki fog látszani a csuklya alól. |
![]() |
Egy kis munkálat következett a hajon. Ehhez néhány kisebb hurkát helyeztem el a fejen. Ezt egy éles késsel bevagdostam, kialakítva a hajszálak alapformáját, néhol mélyebb bevágással, mint amilyen vastag volt a putty. Ezeken a pontokon egy nedves szerszámmal alányúltam, és igyekeztem dinamikusabb hajat kialakítani. A fej hátoldalát elhanyagoltam, mivel azt úgyis eltakarja a csuklya. A jobb szemöldök feletti rakoncátlan tincs viszont utoljára került fel, külön. Ami nem látszik, hogy természetesen a jobb és bal oldal, illetve a rakoncátlan tincs kialakítása közben többször is hagytam egy kicsit szikkadni a putty-t, hogy azt ne formázzam véletlenül át. |
![]() |
Itt elég sok apróság került már fel. Elsőként a ruha alsó része, kialakítva azok ráncait, gyűrődéseit. Általában az élethűbb ábrázoláshoz egy igazi ruhát szoktam beállítani az adott formára. A figura ráncainak kialakításához pedig egy nedves fogpiszkálót használok. Eztán felkerült az övsál. Ez viszonylag könnyű, mivel ráadásul ahol a sál összefonódik, ott tudtam előre, hogy nem látszanak majd a részletek. A sál végébe egy szikével belenyomtam egy szimbólikus rózsa ábrát. Közben, amíg a korábbi munkák megkötöttek, elkészítettem a könyvet. Két vékony műnyaglapot vágtam méretre, és egy kis puttyt tettem közéjük. A felesleget kinyomkodtam, kivágtam, majd a szikével benyomkodtam a lapokat jelző mintát. Ez után – meg kicsivel később a könyv nyergét alakítottam ki, és a két pántot. Két hurkából kialakítottam a karokat, különös tekintettel azok egyforma hosszűra, és a kézfejeknél az ujjak kialakítására. |
![]() |
A könyvet egyszerűen ráragasztottam az övsálra, mintha az onnan lógna. Később kappott még egy láncot is, mintha arra lenne felakasztva. |
![]() |
Itt kevés putty-ból elkészítettem a vállakat, és egy fogpiszkálóval kialakítottam a vékony rétegből a textília gyűrődéseit is. Egy nagyobb darabból pedig az ujjakat fedő szörme mandzsettát készítettem el. Ezt középen benyomtam, hogy elválasszam a két felet, majd ügyesen egy kést szisztematikusan belenyomkodva elkészült a szörme mintázata. Ennél az a trükk, hogy alulról felfelé kell haladni, mivel a fentről lefelé húzott anyag elfedi az egyes fázisok közti átmenetet. Az övsál mellett egy kis lelógü szörmedarab is felkerült a köpenyre, hogy az ne legyen annyira sivár. Ebben a fázisban egy vékonyra kinyújtott lapból elkészítettem a köpeny kapucniját. |
![]() |
Ezt ugye először egy vizes felületen kinyúktottam vékonyra, majd egy késsel kivágtam a kapucni formáját. Mondjuk trükk, hogy mivel anyám szabó, így én már láttam többször is kapucni szabásmintát. Érdemes ilyesmit előkeresni, beszerezni. A kapucni hátsó részén egy vizes fogpiszkálóval benyomtam a közepét, hogy méginkább anyagszerűbb legyen az ejtése. Ezek után az alsó részt még bedolgoztam az egész alá, mivel a kapucni ott kapcsolódik a köppenyhez, de érthető okoból ott egy nagy bukást csinál az anyag. Akinek ez túl bonyolult, az halásson elő egy kapucnis pulcsit, vagy kabátot és egy sárgadinnyével jól be tudja ezt állítani. Utána már csak ügyeskedni kell egy kicsit. |
![]() |
Még a kabát karjaival együtt kerültek fel a paszományok, amelyek nagyon vékonyra kinyújtott hurkákból vanna. Ezeket szintén egy fogpiszkálóval megnyomtam, mintha oda lennének varrva a két félre. A végső simítások egyike volt, hogy amikor a kapucsni megszáradt, egy hurkát nyomtam rá, és körbe kialakítottam a szörme szegélyt. Ez, a korábban leírt módon egy éles késsel történt. |
Végül a figura kapott még egy vékony műanyag lapot az aljára, amelynek segítségével belehelyezhető lesz egy sima talpba.
Később elkészíttettem az öntőformát, és le is öntöttem pár darabot. Ezek közül egyet kifestettem. Uralkodó színnek a fehéret választottam, mivel véleményem szerint ez illik a legjobban a figurához.











